"Az álom a legjobb bizonyíték arra, hogy nem vagyunk olyan szorosan a testünkbe zárva, mint ahogy az látszik." - Christian Friedrich Hebbel
A
kislány a sarokban ül, egy beázott matracon. A haja az arcához tapad, az
izzadság vékony koszcsíkokat festett az arcára. A kulcs megcsörren a zárban,
hallom ahogy valaki eltolja a reteszt és az ajtó kivágódik.
Egy
férfi lép be a helyiségbe. Amikor észreveszi a beázott foltot a matracon,
zavarba jön. A helyiségben - ami leginkább egy dohos pincéhez hasonlít -
semmivel össze nem téveszthető szag terjeng. Nincsen vécé, csak egy csap a
szemközti falon.
-
Vetkőzz le - veti oda a férfi, aztán átfordítja a matracot.
A
kislány minden zavar nélkül bújik ki a ruháiból. Látom rajta, hogy retteg a
férfitől, de a meztelenség nem okoz számára zavart, vagy legalábbis megszokta
már, hogy így kell mutatkoznia. A teste egy csupasz kislánytest, nincsenek még
mellei sem. Összehúzza magát, úgy guggol le a csaphoz és enged vizet a
tenyerébe. Hallom, ahogy kocog a foga a hideg víztől, sietve szappanozza be
magát, hogy minél hamarabb túl legyen rajta. A haját is megmossa, a kosz
tócsába gyűlik a földön.
A
férfi végig bámulja, pár perc elteltével törülközőt dob neki, a kislány pedig
sietve magára kapja. Egymáshoz koccannak a fogai, nagyon fázik.
-
Egy kis hugyos vagy.
Aztán
változik a kép. A kislány a matrac mellé fektetett Barbie-val játszik. A
babának kopasz foltok vannak a fején és nincs ruhája.
-
Meg fogsz erőszakolni?
Félelem
nélkül kérdezi meg, talán nem is tudja mit jelent.
A
férfi elvigyorodik.
Dante kanapéján ébredek, a szúrós
anyagú pokróc a lábamra van tekeredve.
Ahogy kihámozom magam az ágyneműből, a
kezembe akad egy ragadós hátlapú post it, Anne dőlt betűs kézírásával.
Jó reggelt, álomszuszék. D és én
elmentünk reggelit venni, nyugodtan aludj vissza, majd együtt kitakarítunk.
Ui.: kimostam a hányást a nadrágodból,
ott van a szárítón
xx, A
Elmosolyodom. Anne a legaranyosabb
ember, akit ismerek, mégis minden felém irányuló apró gesztusa - mint például
ez is, hogy kimosta a lehányt gatyámat - meglepetést okoz. Azt hiszem, ha az
embert sokáig nem szeretik, nehéz újból hozzászoknia a törődéshez.
Anne azt mondta ne takarítsak, de mégis
a mosogató alatti szekrényhez vezet az első utam.
Anne és Dante régi álma volt egy közös
tetoválószalon, amit a középiskola elvégzése után nem sokkal meg is nyitottak
és ahol én végzősként kezdtem el dolgozni takarítóként. Egy ilyen házibuli helyszíne
piskóta volt ahhoz képest, amit a szalonban kellett minden nap lemosni és
fertőtleníteni.
Rutinosan pakolom tele a
szemeteszsákokat a földön hagyott üres üvegekkel és öntök vegyszert a
felmosó vödörbe. Bár mostanra a törölgetés és felmosás mellett nem egy
piercinget szúrtam ki, még mindig takarítónak voltam bejelentve - tegyük hozzá,
egy ideje magasabb bérrel és kevesebb óraszámmal. Ami mit sem számított, hiszen
ott töltöttem szinte az egész napot.
Ahogy az ismeretlen eredetű, ragadós
foltokat mosom fel a padlóról, újra eszembe jut a kislány. A vörös tincsek és a
félénk, kíváncsi tekintet. Úgy érzem ez a kislány fontos dolog és nem szabad
elfelejtenem, de minél jobban próbálok belekapaszkodni az emlékébe, az egyre
inkább olyan lesz, mint egy sötétségbe mártott fénykép.
Nem sokkal később csörren a kulcs a
zárban és Anne lép be az ajtón, szatyrokkal a kezében. Épp a felmosót teszem
vissza a helyére.
- Riley - sikkant fel. - Mondtam, hogy
ne takaríts.
Anne pipiskedve elkezd ugrálni a száraz
felületeken a kanapéig, közben „dühösen” sandít rám a szeme sarkából.
- Nem bírtam ki.
- Milyen szerencsés lesz a barátnőd.
Meg sem kell mozdulnia és csillogni fog az egész ház - mondja és azzal a
lendülettel a kanapéra veti magát.
- Dante?
- Mindjárt jön, csak kipakolja a
maradék cuccot a kocsiból. Hoztunk neked kávét meg minden.
Elmosolyodom, ahogy Anne lelkesen
kitúrja az egyik szatyor mélyéről a még forró kávéval teli műanyag poharat és
gondoskodó vigyázz, még meleg suttogással a kezembe nyomja.
- Húha, köszönöm.
- Én köszönöm - mondja hálásan
körbepillantva a lakásban. Tudom, hogy utál takarítani és a tegnapi után most
baromira fáradt is hozzá. Én csak két-három pohár bort ittam, Anne viszont nem
fogta vissza magát és egymás után gurította le a srácok által felhalmozott töménytelen
mennyiségű sört.
Épp a kávémba kortyolok bele, amikor
Dante megjelenik az ajtóban és szemrebbenés nélkül belép a lakásba. Sáros cipővel.
- ÚRISTEN - pattan fel Anne. - BE NE
GYERE.
Szegény Dante ijedten hátraugrik és
majdnem kiejti a kezéből a szatyrokat. Már mindketten megszoktuk Anne heves
kirohanásait, de enyhén másnaposan ez még minket is meglep. Az ember barátnője
nem gyakran áll csípőre tett kézzel a kanapé karfáján és kezd el random
kiabálni reggel fél nyolckor.
- Mi a baj?
- Felmostam - mondom vigyorogva.
- RILEY FELMOSOTT.
- Igazából fel is söpörtem.
- FEL IS SÖPÖRT.
Szegény Dante tanácstalanul néz ránk,
aztán ledobja a szatyrokat az ajtó elé és megadóan széttárja a karját.
- Oké, de legalább egy cigit dobjon ide
valaki.
Kiveszem a zsebemből az utolsó doboz
cigim és Dante felé dobom, aki elegáns mozdulattal elkapja és rágyújt.
- Te is kérsz? - nyújtja felém.
- Olyan rendes, hogy megkínálsz a saját
cigimből. De tényleg. Rendes gyerek vagy, Dante.
- Akkor bazd meg.
Nevetek, Anne pedig mosolyogva megcsóválja
a fejét és nem sokkal később a már száraz kövön a konyha felé indul, hogy
kipakoljon.
*
Miután befejeztem az iskolát, Anne
felajánlotta, hogy költözzem hozzájuk. Barátok voltunk mióta csak először
beléptem a tetoválószalon ajtaján, talán valamivel annál is többek, de nem
akartam zavarni őket. Úgy éreztem semmi keresnivalóm az ő harmonikus
kapcsolatukban, hogy nem férek bele abba, amit ők ketten kemény munkával
felépítettek maguknak és egy idő után ők is úgy fogják érezni, hogy a
jelenlétem zavarja őket. De nem így történt.
Már egy éve voltam a lakótársuk és a
néha elkerülhetetlen háztartásbeli viták ellenére nagyon jól megvoltunk így
hárman.
Tudtam, hogy ha valakinek beszélnem
kell ezekről a rémálmokról, azok ők. De nem bírtam rávenni magam. A múltban
történtek miatt butaságnak tűnt ezzel feltépni a régi sebeket, mikor
valószínűleg úgysem jelent semmit.
A kislány viszont újra és újra ott volt
az álmaimban, hol fiatalabban, hol idősebben. Izzadtságban úszva riadtam fel éjszakánként,
állandóan fáradt voltam. Egy hónap elteltével már nem reménykedtem abban, hogy
csak ideiglenes dologról van szó. Szerettem a problémáimat a szőnyeg alá
söpörni, amíg maguktól meg nem oldódtak, de éreztem, hogy ez most komolyabb ennél.
Egyfolytában ezen gondolkodtam. Hogy mi
van, ha nem csak álmok. Egy darabig komplett idiótának tartottam magam emiatt,
de egy idő után már nem is tűnt akkora butaságnak.
De nem tettem semmit. Túlságosan
megijesztett, hogy az álombéli pince és a rettegő kislány valóságos lehet.
*
A
lány meztelenül kuporog a matracon, görcsösen kapaszkodik az ágyneműbe. Egy
darabig csak az arcát nézem, nem bírom levenni róla a szemem. A rettegés
sugárzik minden pillantásából, engem is megbénít ez a félelem és odaszögez a
padlóhoz. Sosem láttam még ilyennek, sosem mutatta ki ilyen nyíltan az
érzéseit.
A
férfi elindul felé. A kislány a szája elé kapja a kezét és görcsösen rázkódó
testtel kezd el zokogáshoz hasonló hangokat kiadni.
Tudom
mi fog történni. Úgy érzem, mintha a szívem hideg fémet pumpálna a vénáimba,
megbénít a félelem. Nem akarom, hogy megtörténjen. Nem akarom nem akarom nem
akarom.
Ordítok,
ahogy a torkomon kifér, de senki nem hallja.
-
Kérem… kérem… - a lány suttogva könyörög, de a férfi csak nevet. Nem akarom
látni. Nem akarom ezt látni.
A
mellkasomat szorító érzés egyre jobban eluralkodik rajtam, kapkodni kezdem a
levegőt és már nem vagyok képes kiabálni. Gyűlölöm ezt a tehetetlenséget, amibe
bele vagyok kényszerítve.
A
férfi elkapja a lány karját, aki kétségbeesetten sikít és dobálja magát. Olyan,
mint egy tenyérben vergődő, törékeny kismadár. Behunyom a szemem, de a lány
hangja nem tűnik el. Hallom a kétségbeesett, fuldokló zokogását.
Én
is sírok. Meleg könnyek folynak végig az arcomon, a térdemet felhúzva ringatom
magam és csak sírok. Segíteni akarok, meg akarom védeni attól a férfitől. Már
tudom, hogy okkal vagyok itt, okkal álmodom erről. Tennem kell valamit. Felemelem a fejem.
A
helyszín ugyanaz, de a lány és a férfi eltűntek a matracról. A lány előttem
áll, a tekintetét az enyémbe fúrja. Még sosem láttam ilyen közelről. A rengeteg
kosz és a fiatalsága ellenére is borzasztóan gyönyörűnek találom. A füle mögé
tűr egy puha, vörös tincset és lélegzetvisszafojtva néz rám.
-
Riley.
Egyszerre
önt el melegség és feszülnek pattanásig az idegeim, ahogy suttogva kimondja a
nevemet. Összeszorul a torkom, amikor válaszolni akarok és csak nézem őt,
próbálok mondani valamit. De megelőz.
-
Segíts nekem.
Könnyes az arcom, amikor felébredek.
Nehéznek érzem a végtagjaim, ahogy kisétálok a konyhába és töltök magamnak egy pohár
vizet. Annyira remeg a kezem, hogy elejtem a poharat és az nagy csattanással
apró szilánkokra robban a földön.
Ezután lépteket hallok és Anne
nemsokára megjelenik egy bugyiban meg Dante egyik rég nem használt, kinyúlt pólójában.
- Jaj, Riley… - motyogja a szilánkokra
meredve, aztán minden álmosság kimegy a szeméből, amikor az arcomra esik a
pillantása. Aggódva odasiet hozzám és a kézfejével kezdi el törölgetni a
könnyeimet. - Mi a baj, édesem? Megint eszedbe jutott…?
Megrázom a fejem, de nem tudok
megszólalni. Hallom a kislány zokogását és a kétségbeesett sikolyokat. Ez nem
álom. Ez nem csak egy álom.
- Mi a baj, Riley?
- Hogy hallottad meg?
Dante és Anne hálószobája esik
legtávolabb a konyhától. Általában mindketten nagyon mélyen alszanak, fogalmam
sincs Anne hogy ébredhetett fel.
- Úgy két hete kijöttem inni egy pohár
vizet és hallottam, hogy járkálsz a szobádban - Anne a szájába harap, úgy
fürkészi az arcom. - És a következő éjszaka is járkáltál. És azután is.
Elkezdtem felébredni éjszakánként és általában miután abbahagytad a járkálást,
mindig belestem, hogy minden rendben van-e. Eddig azt hittem alva jársz. Még
viccelődtünk is vele Dantéval.
Behunyom a szemem.
- Most is hozzád indultam, amikor… -
pillant a szilánkokra, aztán újra rám néz. - Mi a baj, Riley? Mondd el nekem
kérlek. Ugye nem megint Ca…
- Nem. - vágom rá gyorsan. Tudtam, hogy
ez lesz belőle. Tudtam, hogy rögtön Cassandrára fog gondolni.
- Akkor mi? Mert addig nem fekszem le,
amíg el nem mondod mi a franc van veled minden egyes kibaszott éjszaka.
Még sírni is elfelejtek, annyira
megdöbbent ez a cifra káromkodás.
A konyhaszekrénynek dőlök, Anne pedig mellém
kuporodik és türelmesen vár. Ahogy ránézek és kiolvasom a szeretettel vegyes
aggodalmat a szeméből, már nem is tudom miért nem hoztam szóba eddig a dolgot.
Hiszen ez csak Anne. Ha valamit elmondok neki, az olyan, mintha magammal
osztanám meg. A pohár szilánkjai és a korai hajnal körbeölel minket a maga kézzelfoghatatlan
tökéletlenségével, ahogy felsóhajtok és mesélni kezdek neki a vörös hajú kislányról.
Köszönöm mindenkinek, aki kivárta, elolvasta és ezáltal részese lett a történetemnek. És köszönöm a rengeteg támogatást Aritól, nélküled nem sikerült volna.
Hamarosan jövök a következő fejezettel, xxx
- L
Hamarosan jövök a következő fejezettel, xxx
- L
Drága Lexym!
VálaszTörlésElőször is próbálom nem rossz néven venni, hogy a beleegyezésem nélkül vagy az előolvasásom nélkül publikáltad az új fejezetet, megpróbálom úgy venni, hogy meglepetésnek szántad. (PSSHH! Még akkor is így volt, ha nem így volt)
Másodszor pedig hagy mondjam el, hogy I M Á D T A M. Még egyszer. I M Á D T A M. Harmadjára is I M Á D T A M. Szavakkal nem tudom kifejezni, hogy mennyire tetszett ez a rész, de tényleg. Minden volt benne, ami kell. Humor, rejtély, szomorúság, rejtély. Anne ordibálásán nagyon jót nevettem, egész nap ez járt az eszemben. A kislányos részen egy kicsit megrémültem, hiszen nem gondoltam volna, hogy ilyet is beleteszel, viszont akármennyire is rossz volt elképzelni azt a jelenetet… nem akarom azt mondani, hogy tetszett, mert az elég furán hangzik, így azt mondom, hogy remekül megírtad! Olyan hihetetlenül tehetséges vagy!
Nagyon kíváncsian várom a következő részt, szóval igyekezzen vele kisasszony!
További szép estét!
Ari xx
u.i.: Mondtam már, hogy téged is mennyire szeretlek? Tudod, hogy nagyon szívesen segítelek mindenben, sőt örülök is neki, hogy a bétád lehetek, mivel nagyon mélyen, még mindig az a lány vagyok, aki ott sikongatott a gép előtt, mikor válaszoltál az egyik kommentemre a blogodon.
Drága Arim!
TörlésTényleg meglepetésnek szántam, talán pontosan azért, mert tudom, hogy te egy kicsit még mindig az a gép előtt sikongató lány vagy és mert nem egyszer mondtad, mennyire várod már ezt a részt.
El sem hiszed milyen hihetetlenül jól esik ez a sok pozitív energia, amit tőled kapok nap mint nap. Valahol a lelkem mélyén tisztában vagyok vele, hogy sokkal kiegyensúlyozottabb életem lenne, ha az önelismerésemet többre becsülném mások véleményénél, de tipikusan az az ember vagyok, aki függ az elismeréstől és szükségem van rá, hogy (pozitív) visszajelzéseket kapjak a munkámra. És bármikor meginog bennem valami, te ott vagy és visszalökdösöl arra az útra, amin tudjuk (bár én nem mindig), hogy járnom kell. Ezt sosem fogom tudni eléggé megköszönni.
Most, hogy sikerült elkezdenem, a részek is valamivel sűrűbben fognak jönni, bár nem akarom elkiabálni, mert igencsak hajlamos vagyok lecsúszni ezeket a határidőket.
Nem is tudom mit mondjak még, köszönöm hogy ennyire intenzíven támogatsz bármiben, amit csinálok.
Imádlak
xx, L
Egyszeruen nagyszeru volt! Imadtam! Nagyon vonzo a szokatlan, sotet tortenet, termeszetfelettivel megfuszerezve. Jol esett valami mast is latni a tipikus gimis torteneteken kivul, s nagyon orultem amikor elolvastam a prologust, arra gondoltam "Ez csak baro lehet", es tudod mit? Nem is csalodtam, sot! Nem tartom magam a konnyen lenyugozheto szemelyeknek. Tetszik az igenyes, rendezett irasmod, fenntartod az utolso pillanatokig az izgalmat. Nagy potencialt es tortenetcsavarokat latok a tortenetben. Csak azt kivanom hogy igy folytasd tovabb! Nagyon, nagyon, nagyon tetszett!
VálaszTörlésÉn meg nagyon nagyon nagyon köszönöm, hogy szántál időt egy ilyen komment megírására, hihetetlenül jól esik. Főleg az a rész, hogy "jól esett valami mást is látni a tipikus gimis történeteken kívül". Ezt a hangvételt a történet végéig így tervezem tartani és csavarok is lesznek bőven, bár nem az elején.
TörlésMég egyszer köszönöm, hogy írtál, nagyon motiválóan hatnak rám a visszajelzések.
xx, L
Sziia!
VálaszTörlésMikor várható a folytatás?
Viki^^ :*
Szia Viki. Ezt sosem tudom előre megmondani, de szerintem most jóval hamarabb, talán ebben a hónapban (?).
Törlésxx, L